Barangolás a mesés Ázsiában

Ennél távolabbi és tőlünk jobban különböző földrészt aligha találunk még egyet a Földön.

dae_jang_geum_100014.jpg

A palota ékköve világszerte nagy sikert aratott, sőt elindította a „koreai kulturális hullámot”, amely a 2000-es évek elején tetőzött Ázsiában.
Magyarországon 2008. március 10-től volt először látható a Magyar Televízió műsorán. 2008. augusztus 25-től a sorozat ismétlésére került sor.


A történet

A történet egy valós személy életét ábrázolja, melyet a Joseon dinasztia krónikái is említenek. Ő volt az első női orvos Koreában, aki a királyt kezelte.

A történet Kóreában játszódik Seongjong király, Yeonsan-gun király (1494-1506) és Jungjong (1506-1544) király uralkodása alatt. A történet kezdetén Yun királynét, Seonjong király második feleségét, a későbbi Yeonsan-gun király édesanyját a király parancsára a katonák megmérgezték. A merénylet után egy katonatiszt, Seo Cheon-soo, aki részt vett a tett elkövetésében, hazafelé tartva balesetet szenvedett. Egy remete megmentette az életét, majd egy jóslatot mondott neki, mely szerint az életét három nő fogja meghatározni: az egyiknek a halálát okozza, bár nem akarattal, a másiknak megmenti az életét, és a harmadik a vesztét okozza, azonban sok ember életét megmenti. Majd csak később derül ki, hogy az első nő Yun királyné, a második nő Myeong-yi, Jang-geum édesanyja, és a harmadik nő maga Jang-geum lesz. Az incidens okozta lelki gyötrelmek arra késztették a katonatisztet, hogy lemondjon pozíciójáról. Myeong-yi, aki a királyi konyhán volt udvarhölgy-tanuló, tanúja volt az anyakirálynő elleni összeesküvésnek (melyben Chwe udvarhölgy is részt vett), és jelentette a történteket. Ezért hamis vádakat hoztak fel ellene és az udvarhölgyek belső titkos szokásai szerint büntették meg: mérget itattak vele. Han udvarhölgy, Myeong-yi legjobb barátnője azonban készített egy ellenmérget, és titokban, a merénylethez használt vízbe keverve itatta meg vele, így gyengítve a méreg hatását. A magára hagyott haldokló lányra a már visszavonult katonatiszt talált rá, megmentve életét. Összeházasodtak, és titokban éltek egy távoli faluban kislányukkal Seo Jang-geummel, mint alacsony származású emberek.

1504-ben Yeonsan-gun király elrendelt egy kiterjedt nyomozást édesanyja gyilkosai ellen. Seo-t is megtalálták és letartóztatták, miután Jang-geum kifecsegte az igazságot, miszerint édesapja nem alacsony származású ember, hanem a királyi palotában volt katonatiszt. Jang-geum és édesanyja elmenekültek, azonban Myeong-yi-t halálosan megsebesítették üldözőik. Halála előtti utolsó kívánsága az volt, hogy Jang-geum felnőve legyen a királyi konyha első udvarhölgye és írja le édesanyja történetét az első udvarhölgyek könyvébe.

Yeonsan-gun király igazságtalan uralkodásának következményeként, féltestvére Jungjong vette át a hatalmat. Jungjong király uralkodásának idején Jang-geumnek sikerült bejutnia a királyi palotába és tanuló lett a királyi konyhán. Bátorságának, tehetségének, kíváncsiságának, melegszívűségének és határozottságának köszönhetően segít Han udvarhölgynek, aki édesanyja legjobb barátnője volt (ez csak később derül majd ki), hogy a királyi konyha első udvarhölgye lehessen. Számos megpróbáltatáson kellett keresztülmennie, mivel okosságával, ügyességével kitűnt a többi tanuló közül. Jang-geum tovább folytatta a főzést azzal a hivatástudattal, hogy a főzés célja nem más, mint egészséget és boldogságot jelentsen annak, aki elfogyasztja. Chwe udvarhölgy azonban ismét összeesküvést szervezett unokahúga, Geum-yeong és nagybátyja, Chwe Pan-sul, illetve magas rangú tisztviselők segítségével, hogy megőrizzék monopolhelyzetüket a királyi konyha ellátásában. Erőfeszítéseik eredményeképpen koholt vádak alapján száműzték az udvarból Han udvarhölgyet és Jang-geum-öt Jeju szigetére, mint rabszolgákat. Úton Jeju-ra a vallatástól és a kínzástól kimerült Han udvarhölgy meghalt.

Min Jeung-ho-nak még a palotában tetszett meg Jang-geum, és királyi testőr pozícióját feladva követte Jang-geum-öt Jeju-ra, ahol egyre közelebb kerültek egymáshoz. Jeju szigetén találkozott Jang-deok-kal, aki szintén rabszolga volt, de orvosi tudása miatt nagy tiszteletben volt része a sziget lakói között. Jang-geum szökési próbálkozásai után Jang-deok tanítani kezdte a gyógyításra. Természete kezdetben sértette Jang-geum-öt, azonban belátta, hogy az életben maradása érdekében bánik így vele. Jang-geum Jang-deok-tól tudta meg, hogy képesítést szerzett nővérként visszajuthat a királyi palotába, hogy megbosszulhassa édesanyja és Han udvarhölgy ellen elkövetett tetteket. Jang-deok irányítása, tanítása mellett kitanulta az orvoslást, majd kemény munkával és kitartással elvégezte a nővérképző iskolát. Ahhoz, hogy gyógyíthasson és jó orvos lehessen, meg kellett szabadulnia a gyűlölet érzésétől. Miután tisztázta magában érzéseit és hivatását, visszatérhetett a palotába.

Jang-geum visszatérve a palotába szemtől szembe került Geum-yeong-gal, aki közben a királyi konyha első udvarhölgye lett, és Chwe udvarhölggyel, aki a királyi titkárság vezetője lett. Chwe udvarhölgy ismét összeesküvést szőtt, hogy megszabaduljanak Jang-geum-től. Közben Jang-geum és Min Jeung-ho kapcsolata tovább erősödött. Mialatt Jang-geum Jeju szigetén rabszolgaként élt, legjobb barátnője, Yeon-seng a király negyedik ágyasa, majd felesége lett.

Jang-geum kitartásának és tehetségének köszönhetően a legjobb orvos lett a palotában. Sikerült helyes diagnózist felállítania a királyné betegségével kapcsolatban, miszerint halva született ikermagzatai voltak, és megmentette az életét. Majd meggyőzte az anyakirálynét, hogy kezeltesse magát, és kiderítette a király krónikus betegségének okát. Rájött, hogy a király betegségének okát a Behcet-kór okozza és meggyógyította. Sorozatos kihallgatások következtek, és kiderült a Chwe udvarhölgy és rokonai által szőtt összeesküvés, illetve a múltban elkövetett tetteik, melynek következményeként a Chwe családot és szövetségeseiket elítélték és megfosztották rangjaiktól. Később elnyerte a királyné háláját, miután meggyógyította a herceget a súlyos himlő betegségből.

A király beleszeretett Jang-geum-be, azonban mégsem tette meg ágyasává, mivel megértette, hogy Jang-geum a hivatásának, a gyógyításnak szentelte az életét. A teljesítménye elismeréseként, és hogy maga mellett tudhassa, kinevezte őt személyes orvosának, és a Nagy Jang-geum címet adományozta neki, ami megfelel a harmadik fokozatnak a 9 fokozatú ranglétrán.

A király döntése nagy felháborodást okozott a tudósok és miniszterek körében. Jang-geum vonakodva, de elfogadta a kinevezést. Min Jeung-ho-t, aki hűségesen támogatta Jang-geum királyi orvossá nevezését, megvádolták és száműzték. Jang-geum és Min Jeung-ho útjai elváltak.

A király egészsége kritikusan megromlott és Jang-geum nem sokat tehetett érte, annak ellenére sem, hogy széleskörűen ismerte a király állapotát és gondosan ápolta. Nem használt már sem akupunktúra, sem gyógyszer. Utolsó megoldásként műtétet javasolt. A miniszterek megrémültek az eljárás hallatán, melyet addig senki sem végzett. Bár a király hitt és bízott Jang-geum-ben, félt attól, hogy ha a beavatkozás esetleg nem sikerülne, Jang-geum-öt biztosan halálra ítélnék. Egyre rosszabbodó egészsége miatt a király tudta, hogy nem sok ideje van hátra, azonban sokkal jobban aggódott Jang-geum sorsa miatt. Hogy megvédje őt, a király Jang-geum tiltakozása ellenére elvitette őt a palotából, és utolsó kívánsága volt, hogy Min Jeung-ho-val hagyják el az országot. Összeházasodtak, és nyolc éven át éltek bujkálva, titokban, kislányukkal, mivel a király halálát követően az ellenségeik keresték őket. Jang-geum folytatta a gyógyítást, bármerre is jártak.

Végül nyolc év után Jang-geum és Min Jeung-ho visszatérhettek a palotába. Annak ellenére, hogy mindketten elítéltek voltak, a hatalmat gyakorló királyné visszaadta eredeti rangjukat, mivel kedvelte Jang geum-öt, mikor még orvos volt a palotában. A király halálát követően a második feleségétől származó trónörökös, Injong király egy évig uralkodott, majd betegségben meghalt, így a harmadik feleségétől származó herceg lett a király, azonban fiatal kora ellenére a hatalmat a királyné gyakorolta. Jang-geum tapasztalta, hogy a barátai mind magas rangot kaptak a palotában, és minden sokkal békésebb, mint azelőtt volt. Jang-geum és Min Jeung-ho a szomorú emlékek és a nép gyógyításának vágya miatt úgy döntöttek, hogy elköltöznek. A történet végén Jang-geum sikeresen végrehajtotta Korea történelmében elsőnek számító császármetszést, megmentve a gyermek és az anya életét.

090825170516-619-311.jpg


daejanggum_wall01_800.jpg

0905-20lee-20youn-20eh9-small.jpg

Jang-Geum

seojanggeum_01.jpg

Min-Jeung-ho

minjungho_01.jpg

1.jpg

lee_young_ae_li_yingai_1.jpg

Jang-Deok doktornő

205424_3702693kim_yeo-jin_jang-deok_doktorno.jpg

Choi udvarhölgy

303447_image2_1choi.jpg

Shinbi

20080411news0105_hanjimin.jpg
han_ji_min_01han_ji-min_shinbi.jpg

Najudaek

geum-bo-ra-geum_bo-ra_najudaek.jpg
Lee Young Ae

leeyoungae1092e.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 2
Heti: 17
Havi: 25
Össz.: 37 005

Látogatottság növelés
Oldal: A palota ékköve
Barangolás a mesés Ázsiában - © 2008 - 2024 - azsiaban-barangolas.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »